Júl
22
admin

Anyajegyeink védelme és a bőrrák

Anyajegyeink védelme és a bőrrák

Annak ellenére, hogy az egyik leggyakoribb rák típus, mégis keveset tudunk a bőrrákról. Igen jók a gyógyulási esélyek. A gondot a probléma késői felismerése okozza.

Több fajtáját ismerjük a rosszindulatú bőrdaganatoknak. Az egyik legveszélyesebb a melanoma. A melanoma gyors áttéteket képez a test távolabbi részeiben is, így okozhatja a bőrrák általi elhalálozások mintegy 85 %-át. Kialakulásának leggyakoribb oka az ózonréteg elvékonyodása és a felelőtlen napozási szokások. Ebből is látható, hogy a megelőzés ebben az esetben is fontos szerepet játszik.

Általában a melanoma a már meglévő anyajegyekből alakul ki. A szakemberek azt javasolják, hogy fokozottan figyeljünk oda anyajegyeinkre és azokat rendszeresen vizsgáltassuk meg. Amennyiben az anyajegy alakja, mérete vagy színe megváltozik, vérezni vagy váladékozni kezd, azonnal forduljunk orvoshoz, bőrgyógyászhoz. Ha a szakember szükségesnek látja, az anyajegy eltávolításra kerül. Az anyajegyek lézerrel való eltávolítása, leégetése nem jöhet szóba, mert az eltávolított anyajegyeket szövettani vizsgálatra kell küldeni. Ezért is a szikével való anyajegy eltávolítás.

Ne sajnáljuk tehát az időt arra, hogy odafigyelünk bőrünkre és anyajegyeinkre, mert ezzel súlyos betegség előzhető meg.

Gyakran felmerülő kérdés, hogy a villanófényes kezelés során a fény milyen hatással van az anyajegyre? Épp úgy, ahogy a napsugárzás, a villafényes kezelés alkalmával is beindíthatnak káros folyamatokat. A fehér színű ceruzával való átszínezés után fehér színű tapaszt helyeznek magára az anyajegyre, amivel védelme megduplázható. Azért fontos a fehér, mert a fényt nem képes elnyelni a világos szín, így semmiféle káros hatás nem érheti az anyajegyet.

Új hozzászólás

GPS Navigációk · Hírek · Leírások · Szaküzletek

Eladhatatlan | Pelenkatorta | Filmnézés | Szerelemdoktor